Változások a Ford Magyarország managementjében

Kategóriaelső takarékosság: a vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal.
2020. 02. 21. - A Ford ma bejelentette, hogy a vadonatúj Kuga SUV a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztási értékével büszkélkedhet majd: a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 28 százalékkal javul.
A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és full hibrid hajtáslánccal. A fejlett technológia mellett tovább tökéletesített aerodinamikai és tömegcsökkentési megoldások is segítenek, hogy az autó még takarékosabban működjön.
A Kuga Plug-In Hybrid kínálja a legkedvezőbb fogyasztási értéket, CO₂-kibocsátást és a leghosszabb tisztán elektromos hatótávolságot a közepes méretű SUV-k mezőnyében, hiszen 72 kilométert képes megtenni nulla károsanyag-kibocsátással (NEDC).
A kifutó Kuga-sorozat azonos teljesítményű és konfigurációjú hajtásaival összehasonlítva a vadonatúj modell egyes hajtásláncai akár 28 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak (NEDC).* A vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos hajtási képességét is beleszámítva pedig a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 31 százalékkal lett kedvezőbb.
A Kuga Plug-In Hybrid és a Kuga EcoBlue Hybrid (48 voltos mild hibrid) bevezetésével jelentek meg először az elektromos hajtásláncok a Kuga kínálatában, és ezek a modellváltozatok már idén megrendelhetők lesznek, kevéssel utánuk pedig öntöltő hibrid hajtású Kuga Hybrid is színre lép. Emellett a Kugához továbbra is kaphatók lesznek a kifinomult Ford EcoBlue dízelmotorok és EcoBoost benzinmotorok.
Hatékony tervezés
Széles hajtáslánc-kínálat
Kuga Plug-In Hybrid:
Kuga EcoBlue Hybrid:
Kuga EcoBlue:
Kuga Hybrid:
Kategóriaelső üzemanyag-fogyasztás
A Kuga Plug-In Hybrid legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 1,2 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 26 g/km NEDC (1,4 l/100 km és 32 g/km WLTP), a tisztán elektromos hajtású hatótávolság 72 km NEDC (56 km WLTP).
A Kuga EcoBlue Hybrid legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,3 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 111 g/km NEDC (5,0 l/100 km és 132 g/km WLTP).
A Kuga 1.5-litre EcoBoost legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,5 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 125 g/km NEDC (6,6 l/100 km és 150 g/km WLTP).
A Kuga 1.5-litre EcoBlue dízel legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,2 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 109 g/km NEDC (5,1 l/100 km és 133 g/km WLTP).
A Kuga 2.0-litre EcoBlue dízel legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,8 l/100 km, legalacsonyabb CO₂-kibocsátása pedig 127 g/km NEDC (5,9 l/100 km és 155 g/km WLTP).
A Ford Motor Company
A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.
A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.