Ford Mustang Cabrio 300 méterrel Manhattan fölött

2014. 05. 01.
Hat heti előkészület kellett ahhoz, hogy egy Ford Mustang kabrió felkerülhessen az Empire State Building tetejére: a Ford és az Empire State Building azzal tiszteleg a Mustang 50 éve előtt, hogy kiállítanak egy autót – 300 méterrel Manhattan utcái fölött. A New York-ban kiállított Mustangot a Ford régi partnerei szerelték össze. 

Amikor az egész világ felidézi a Ford Mustang 50 dicsőséges esztendejét, mivel lehetne méltóbb módon megemlékezni az egyik leghíresebb márkáról, mint azzal, hogy elhelyezünk egy ilyen autót a világ egy leghíresebb épületének tetején? Amikor a Ford és az Empire State Building úgy döntött, hogy az új, 2015-ös Mustang kabriót a 86. emeleti kilátón állítják ki, a Ford egy régi partnerét kérte fel, hogy különleges tapasztalataival segítsen a tervet valóra váltani. Egy olyan gazdasági környezetben, ahol az induló kisvállalatokat rendszerint elnyelik a hatalmas óriáscégek, a Ford és a michigani DST Industries együttműködése már közel hat évtizedes múltra tekint vissza. 1965-ben (az egyetlen eddigi alkalommal, amikor az Empire State Building 86 éves történelme során egy autót állítottak ki az épület nyitott szintjén) a DST szerelőgárdája juttatott fel egy Mustang kabriót a tetőre. “A Ford és a DST most újra összefogott, hogy a vadonatúj Mustangot felvihessük az Empire State Building kilátójába, így emlékezve meg a modell forgalmazásának eddigi fél évszázadáról.” - fogalmaz Dave Pericak, a Mustang főmérnöke. “Új magasságokba emeltünk a Mustang technológiáját és kifinomultságát, ezért úgy döntöttünk, hogy ezzel az eseménnyel magát az autót is szó szerint új magasságokba emeljük.” Bár a vadonatúj Mustang modernebb, mint valaha, a fizikai korlátok leküzdéséhez most némi hagyományos technikára is szükség volt. “Amikor február közepén nekiláttunk áttekinteni a feladatokat, mindenki számára hamar világossá vált, hogy régi mesterségbeli fogásokat is alkalmaznunk kell ahhoz, hogy az autóval több mint 300 méteres magasságban koronázhassuk meg Manhattan utcáit.” - meséli George Samulski, a Ford Észak-Amerika tervezési és gyártási részlegének managere. “Nem létezik olyan önjáró daru, ami felérne az utcáról a 86. szinten található kilátóig, a több mint 120 méter magas torony tetején pedig keskeny galéria fut körbe, amire képtelenség helikopterrel leereszteni az autót.” 

Az eddigi egyetlen alkalom, amikor az Empire State Building kilátóján egy autó állt, 1965 októberében volt; akkor a DST szakemberei – köztük az azóta nyugdíjba vonult Claude Cochran – darabokra vágtak egy Mustang kabriót, hogy a részegységek beférjenek az épület liftjeibe. A New York-i helyszíni szemlét követően, ahol gondosan lemérték a lifteket és az ajtókat, a mérnökcsapat Dearbornban az új Mustang méretarányos modelljén kísérletezte ki, melyik pontokon lesz a legcélszerűbb szétvágni az autót. A feladatot az is nehezítette, hogy az Empire State Building történelmi épület, s ennek megfelelően a liftekben is art deco faburkolat és sárgaréz díszek találhatók, amelyeknek megóvása rendkívül fontos. “1965-ben a kormánykerék okozta nekünk a legnagyobb fejtörést.” - emlékszik vissza Cochran. “Amikor megpróbáltuk betolni a liftbe az autó középső részét, amiről még a szélvédőt is leszedtük, a volán kicsit kilógott az ajtón, ezért kicsit meg kellett billentenünk a kézikocsit, hogy beférjünk vele.” A 2014-es eseményre való felkészülés során a szakemberek a Mustang-kabrió két korábbi karosszéria-prototípusával dolgoztak. Az autót, amit végül New York-ba szállítottak, teljesen lecsupaszították, és a lemezfelületeket megtisztították, hogy mindent tökéletesen előkészítsenek a szereléshez és a későbbi festéshez. A fémmunkások a második karosszériát donorként használták, meghatározva rajta a vágási vonalakat és azt, hogyan fér el benne az egyedi kialakítású csőváz, ami összetartja majd a szétvágott részeket. A gyártási részleg munkatársai kerekeken guruló rekeszeket és faládákat készítettek minden egyes darab számára. Az épület kilátószintjére egy teherlifttel és két külön személyszállító lifttel lehet feljutni. A csapat fából építette meg a kisebb lift másolatát, hogy ellenőrizzék, tényleg minden be fog-e férni, aztán mindegyik szállítórekesz súlyát lemérték, nehogy túlterheljék a lifteket vagy a kilátóteraszt. “A kilátószint reggel 8 és hajnali 2 óra között látogatható, így csupán hat óránk maradt arra, hogy mindent felvigyünk, és összeszereljük az autót.” – avat be Pericak. “Mielőtt a ládákat New York-ba szállítottuk, munkatársaink napokon át gyakorolták a teljes folyamatot, percekre lebontva az egyes fázisokat, mint egy NASCAR vagy egy Formula 1 szerelőcsapat tagjai.” A több hetes előkészítő munkát és gyakorlást követően – miután ládákat teherautóra rakták és útnak indították New York felé – a csapat egy kis pihenőt tartott a Mustang összeszerelésének hosszú éjszakája előtt. Az Empire State Building kilátójának látogatói április 16-án és 17-én csodálhatják meg a Triple Yellow fényezésű Mustang kabriót. Április 18-án hajnali 2 órakor a kilátóteraszt bezárják, és a szerelőcsapat nekilát, hogy fordított sorrendben végigcsinálja az egész műveletet, mielőtt reggel 8 órakor újra megnyitják a szintet a látogatók előtt.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Fitohorm Autóház

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Fitohorm Autóház